Kemény idők

Ideológiáktól mentes gondolatok eszközökről, technikákról és minden másról azoknak, akik úgy érzik, hogy a szép jövő helyett kemény idők várnak ránk.

Közösségi média

Utolsó kommentek

Víztisztítás egyszerűen

2012.06.25. 16:09 numizmata

A mai poszt aranyat ér. Nem vicc. Olyan módszer kerül közlésre most, ami életeket fog menteni egyszer, ebben biztos vagyok.

bottled-water.jpgFigyelmesebb olvasók észrevehették, hogy több bejegyzés is foglalkozott már a témával, és ez jövőben is várható.

Azt már korábban tisztáztuk, hogy hazánkban nem kell attól tartani, hogy nem lesz elég víz. Sokkal problémásabb azonban a fellelhető víz minősége

A kórokozókkal fertőzött víz fogyasztásától néhány napig egy ázott macska harcértékével fogunk rendelkezni, valószínűbb azonban hogy belehalunk.

A módszert svájci vízügyi szakemberekből álló kutatócsoport fejlesztette ki, akik libanoni szakemberek megfigyelésére alapozták munkájukat. A lényeg, hogy a napból származó UV sugarak nagyon erős mikrobaölő tulajdonsággal rendelkeznek. Aki esetleg élelmiszeriparban járatos az tudja, hogy rendszeresen alkalmaznak UV alagutakat a különböző csomagolóanyagok csíramentesítésére. 

Szükséges hozzávalók:

- szennyezett víz
- PET palack (nem karcos, nem színezett)
- napos időjárás

A tiszta palackba töltött, szilárd szennyeződésektől mentes (szűrt vagy ülepített) vizet lezárjuk és legalább 6 órára kihelyezzük a napra. Esős, felhős időben a fertőtlenítési idő értelemszerűen többszöröződik.

Fontos tudnivalók:

- a PET palack nem lehet színezett, mert az éppen az UV sugár elnyelése miatt van (enyhe kékes szín, amely   általában jellemző a flakonokra nem befolyásolja a hatékonyságot)
- 3 liternél több víz egyszerre nem fertőtleníthető, mert a sugarak nem tudják hatékonyan átjárni a vizet
- kémiailag szennyezett víz esetében nem hatásos, csak mikrobiológiai szempontból
- a palackokat mindig oldalukra fektessük, sose állítsuk, hogy az UV sugarak át tudják járni
- kerüljük a tiszta víz felülfertőzését (mindig zárjuk le, mindig minden legyen tiszta, különben nincs értelme)
- a külső hőmérséklet irreleváns, a napsütéses órák száma a fontos, ha az ég felhős, két napig hagyjuk kint a palackokat

A módszer a kutatásokkal bizonyítottan hatékony az alábbi kórokozókkal szemben:

Choli baktérium
Kolera baktérium
Szalmonella
Vérhas (Shigella flexneri)
Kampilobakter (Campylobacter jejuni)
Yersinia enterocolitica

Rota vírus
Hepatitis
Gyerekbénulás (Polio vírus)

Giardia
Cryptosporidium species

 

 Kiegészítés, update

Ide írom a kommentben érkezett kérdésre a választ, hogy megtalálja az is, aki csak a posztot olvassa.

Működik-e a módszer üveggel?

Működik természetesen üveggel is, azonban a műanyag palackok valószínűleg tonnaszám állnak a fejlődő országokban (mondjuk már itt is...) ezért elsősorban erre oktatják ott a népeket. Lényeges szintén, hogy átlátszó, színezetlen üveg kell hozzá.

Az üveg előnyei:
- nem vagy kevéssé karcolódik
- hőálló
- nincs photoproduct (ezt valaki aki okos megmondhatá mi magyarul, mert nem tudom)

Az üveg hátrányai:
- nehéz
- könnyen törik
- drága (ez megintcsak a fejlődő országok szempontjából nézendő)

A PET palack előnyei:
- alacsony tömeg
- szinte törhetetlen
- alacsony UV-A elnyelő képesség

A PET hátrányai:
- könnyen karcolódik és rövid idő alatt öregszik, mattul
- 60C fok környékén már deformálódik

Egyébként itt van néhány angol nyelvű adatlap még a témában. Például kiderül belőlük, hogy a legjobb hatékonysága a polietilén zacskónak van, de ennek bizony komoly hátrányai is vannak.

http://www.sodis.ch/methode/anwendung/factsheets/bag_bottle_e.pdf

http://www.sodis.ch/methode/anwendung/factsheets/bag_tempsensor_e.pdf

http://www.sodis.ch/methode/anwendung/factsheets/glass_pet_e.pdf

 

 

Forrás és további információ:

www.sodis.ch

 

Címkék: katasztrófa víz túlélés összeomlás élelmiszer felkészülés vízszűrő

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kemenyidok.blog.hu/api/trackback/id/tr924598019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oramuves 2012.06.30. 20:21:09

Érdekes módszer, mert pont szembe megy a józan ésszel. Azt gondolnám, hogy a meleg vízben jobban szaporodnak a bacik.
Növelhető a módszer hatásfoka, ha pl. odafókuszálom a palackra a napot? pl. tükröket teszek köré.

numizmata 2012.07.02. 16:25:20

Elgondolkodtató a felvetés. Nem tudom rá a választ, javaslom, hogy a megjelölt honlapon/szervezetnél érdeklődj. Ha van eredmén,y kérlek osszd meg veünk!

Sansenoy 2013.03.27. 08:07:21

@oramuves: akkor nem olvassza meg a koncentralt napocska a muanyagot? Az eleg elfogadhato szerintem, hogy az uv feny kinyiffantja a bacikat. Raadasul lezart palackban. Engem viszont az erdekelne, hogy uveggel is meglehet ezt csinalni? Mrthogy a cikk konkretan müa. palackot ir....

numizmata 2013.03.27. 08:58:49

@Sansenoy: Jogos a kérdés, kiegészítettem a posztot ezzel kapcsolatban. Köszönjük.

Sansenoy 2013.03.27. 09:18:32

@numizmata: koszi:) viszont en azt tanultam biologia vagy kemia oran, hogy a pet palackbol karos anyagok szabadulnak fel, akar ha csak vizet ontunk is bele. Jo, tudom, elet-halal kerdesekor ez nem fog senkit izgatni:D viszont a photoproduct lehet hogy erre iranyul foleg, hogy a napfeny hatasara jobban felszabadul a karos anyag koncentracio?:o

WildBear 2013.04.02. 15:18:42

Azt tudod ugye, hogy semmennyire nem fog a víz így fertőtlenítődni..?
A gombák, algák szaporodásának meg irekt jót tesz a langyos meleg.
Forrald fel, azzal többet érsz.

szvsz 2013.04.02. 15:46:01

@Sansenoy: az tán a PVC.
Amúgy lehet, hogy kimutatták laborban, hogy a szép tiszta vizet milyen frankón sterilizálja, de szerintem is szén-homok-kavics-rongy és forralás. Oszt jónap.

numizmata 2013.04.02. 20:02:51

@WildBear: Olvastam a hozzászólásokat a módszer hatékonyságával kapcsoaltban a "kéken" is, itt is. Elgondolkodtatott, meg kell hagyni és bár egy iskolában szereztük kémia, fizikaikémia stb ismereteinket, nekem nem volt gyanús a dolog. Nagyapám a juhokat is kihajtotta a napra, ha élősködők voltak rajtuk, hatott.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs igazad.

Két opció lehet:
- valamiben tévedsz
- igazad van, a módszer kamu és a sodis szándékosan küld halálba több millió fekete-afrikai szomjazót

Ha van kedved a végére járni a dolognak és egy levelet írni a fenti szervezetnek amiben felveted az aggályodat, nyitott vagyok közölni a válaszukat, sőt adott esetben a poszt tartalmát alapjaiban megváltozatni.

A legkevésbé sem szeretnék nem működő technikát vagy veszélyes dolgot terjeszteni a blogon.

numizmata 2013.04.02. 20:05:50

@szvsz: Ezzel a módszerrel véleményem szerint egy gond van, hogy a tábortűz után maradt szénnek jóval elmarad a fajlagos felülete az aktív szénhez képest, amit meg nyilván nem viszel magaddal túrázn. Ráadásul az általad leírt módszerrel csak a fizikai szennyezők köthetők meg, a biológiaiak nem.

WildBear 2013.04.03. 10:03:58

@numizmata: Helló,
a juhokon gondolom nem baktériumok, vírusok, és amőbák élősködtek, hanem rüh, vagy más atka, bolha. Lehetne ezt a napfényes módszert úgy tesztelni, hogy egy flakon vízben elmorzsolsz egy mokkáskanál élesztőt, majd megnapoztatod; ezután teszel bele cukrot, és ha elkezdi erjeszteni (gáz fejlődik), akkor nem volt hatásos.

numizmata 2013.04.04. 22:09:49

@WildBear: Amint lesz lehetőségem, kipróbálom és beszámolok róla.

Viszont ettől függetlenül még írhatnál nekik :)
süti beállítások módosítása