Kemény idők

Ideológiáktól mentes gondolatok eszközökről, technikákról és minden másról azoknak, akik úgy érzik, hogy a szép jövő helyett kemény idők várnak ránk.

Közösségi média

Utolsó kommentek

Az elmúlt 24 óra margójára

2013.03.15. 11:21 cereal killer

Leplezetlen perverzióval szemlélem a nemzeti ünnepekkor beálló katasztrófahelyzeteket. Nem ecsetelném, hogy hol mi történik, ez folyik mindenből, nyilván aki olvassa ezt a bejegyzést tisztában van a helyzettel, ha nincsen, akkor nézzen ki az ablakon :)

Nézzünk néhány szerencsétlenül járt honfitársunk szavait, melyet különböző hírportálok percenként frissülő rovatából másolok ide:

"Több mint 3 órája itt állunk, ülünk Fegyverneken a vonaton (Takta Intercity). A vasúttól meg nem kérdik, hogy vízre vagy bármire szükségünk van-e – írta Zsolt."

Miért gondolja bárki, hogy 3 órás állás miatt majd vizet oszt a MÁV? Egy, én amikor vonatoztam mindig tettem be egy másfél literes vizet a táskámba, szerintem ez nem paranoia. Kettő, ha nyílt pályán áll a vonat akkor a MÁV melyik szervezetének kellene tudnia ellátnia több száz utast? Ha meg nem nyílt pályán áll, hanem állomáson akkor ott csak van víz vagy egy resti/automata/üvegtigris bármi. Az elsődleges feladat a MÁV-tól értelem szerűen a műszaki hiba elhárítása nem a catering.

"Akikkel a szomszedos kocsikbol beszelgettunk mar lassan mindenki beletorodott hogy itt fogunk ejszakazni semmit nem mozdult a sor azota sem. Se rendor se katasztrofavedo se senki nem tevedt meg erre. Biztos a jo meleg iroasztal mogul adjak a minden valosagtartalmat mellozo sajtokozlemenyeiket. A helyzet egyre kilatastalanabb.Ha idoben elkezdik takarítani a palyat, nem lesz tomegbaleset, nem lesz dugo... de felelos gondolom nem lesz, majd jol elmondjak, hogy minden tokeletesen zajlott az autopalyakon, minden gep szort, kotort, teat osztogattak."

Bálint ellő néhány unalmas unalmas lózungot. Miért nem érti meg senki, hogy hófúváskor teljesen felesleges az utat takarítani, mert az oldalra eltolt havat egyből visszafújja a szél? Rágalmazása a szétfagyó rendőröktől, tűzoltóktól, honvédektől két orbitális pofont érdemel.

"Légyszí segitsssss! Férjem 2 gyerekkel 11 órája úton Győr előtt állnak. Kérdés, kezdenek elaludni, járó motornál van ennek veszélye? Értsd valami mérgezés?
    Másik 2 gyerek itthon velem, de szét aggódom magam. Állítólag egy kamionnal van gond, de miért nem lehet órák alatt legalább egy sávot felszabadítani?"

Oké, anyu kétségbeesett, de ez az életképtelenség azért nem sok jót ígér. Egyébként a gyerekek viselkedése 90% ban a szülőétől függ. Ha ő nem pánikol, akkor a gyerek sem azt fogja érzékelni, hogy baj van. Minden a fejben dől el.

Mint minden nagy szervezetnek, így a Katasztrófavédelemnek is van egy reakcióideje, ami méretéből, a bürokráciájából fakadólag legjobb esetben is 4-6 óra. Elemezni kell az információkat, be kell érkezniük a mozgósított szolgálaton kívülieknek, erőt, eszközt kell rendelni a feladathoz stb. Aztán el kell jutni a helyszínre, amit sok esetben a gátlástalan köcsögök azzal szabotálnak az autópályán, hogy a leállósávban próbálnak előrehaladni, aztán ottragadnak. A leállósávnak nem az a lényege, hogy ott lehessen hugyozni, hanem elsősorban mentési feladatokra van.

A Rendőrségre ilyen szempontból felesleges építeni, nem erre hivatottak, nincs felszerelésük, járművük arra, hogy komolyabban hozzájáruljanak a mentéshez. Jelenlétük persze megnyugtató, de ugyanakkor felháborító is lehet sokaknak akik csak annyit látnak, hogy semmit nem csinálnak. (persze a TEK-nek van két BTR-80-asa, de egészen más célokra)

A Honvédség volna igazán alkalmas ilyen feladatra, hiszen elviekben könnyen mozgósíthatóak, a műszaki alakulatoknak minden tudása, eszköze megvan az eredményes mentéshez. Csakhogy az elmúlt 20 évben haderőreformnak csúfolt folyamatnak köszönhetően a haderőnk képességei megszűntek létezni. Tucatnyi feltöltetlen zászlóalj, leépített műszaki mentő járművek, szolgálati idejükön túli kopterek állnak a laktanyákban, telepeken.
A 90-es évek közepén, a délszláv válság miatt hazánkban ideiglenesen állomásozó amerikai hadsereg egy konvoja elakadt a dunántúli havazásban (a mostanitól komolyabb volt, mégsem kerítettek ekkora feneket neki). Nem tudták magukat kiásni, mentésükre küldött saját csapataik is elakadtak. Ekkor még volt megfelelő képessége a Magyar Honvédségnek, hogy a szovjet technikával amerikai katonákat mentsen. Vicces, nemde? Ezt ma már el lehet felejteni.

Lássuk tovább:

Mégis milyen tájékoztatást kellene adni az elakadt autósoknak? Menjen végig valaki az autópályákon, és szóljon be mindenkinek az ablakon, hogy havazik? Napok óta ezzel van tele a sajtó, hogy mi van egész Nyugat-Európában. És azzal, hogy ez most érkezik ide hozzánk. Személy szerint mindenkit sajnálok, aki ilyen kellemetlen helyzetbe került, de erről csak saját maga tehet. Akkor viszont ne panaszkodjon, hogy őt nem téjékoztatták. De igen! És időben.

Persze a stílus bicskanyitogatólag hathat az autóban rekedteknek, de teljesen igaza van Ferencnek. Ha az állam kiskorúként kezeli a polgárait az a baj, ha magára hagyja az a baj.

A tanulság, hogy jobb úgy tervezni, hogy csak magadra számíthatsz a probléma megoldásában, ezen felül minden külső segítség csak könnyítés a helyzeteden.
Többen arról számolnak be, hogy telefonjaik kezdenek lemerülni. Jól indikálja, hogy az emberek mennyire kiszolgáltatottnak érzik magukat telefon nélkül, 10-15 év alatt eljutottunk erre a szintre. Következtetés, hogy egy 5-6 ezer forintos telefon a maga 100-400 órás készenléti idejével ilyenkor többet érhet az okostelefonnál. Vagy legyen egy autós töltőnk...

Rengeteg helyen melegedő buszok vannak az autópályákon, a közeli települések bürgermeisterei megnyitották az iskolákat, kollégiumokat, van ahol az Auchan-t is. Állítólag egy csomó konzervet adott a cég a Katasztrófavédelemnek, ami nagyon helyes, pozitív hozzáállás. Régebben ez úgy működött egyébként, hogy gebasz esetén a Városparancsnok vagy a Védelmi Bizottság elnöke egy Krazzal beálított a legközelebbi áruházhoz, élelmiszer lerakathoz stb és rekvirált élelmiszert, amit aláírásra megkapott a gazdálkodó szervezettől - jogszabály hatalmazta erre fel - és a gebasz elmúltával az állam megtérítette. Erre a mai napig van lehetőség, Gazdasági és anyagi szolgáltatás a neve, de az állampolgári hajlandóság, amit sokan "tudatosságnak" hívnak ezt a rendszert teljesen aláássa. Próbáljon meg valaki mondjuk egy erőgépet szerezni Budapesten, ha akkora lenne a baj, hogy nem elég az ami rendszerben van. De említhettem volna a polgári védelmi kötelezettséggel való szembenállását is a lakosságnak.

Egyébként vicc, hogy az okf.hu lapon lévő katasztrófa eseményekről tájékoztató térkép mindösszesen két eseményt jelenít meg, miközben egy világszínvonalú magyar egyesület honlapja fényévekkel naprakészebb bármilyen. a polgárok életét és vagyonbiztonságát veszélyeztető eseménnyel kapcsolatban.

Egy régi haderőszervezési tanárom meglátásával zárnám a mai posztot. "A magyar állampolgárnak a rengeteg jogán kívül három alkotmányos kötelezettsége van: honvédelmi-, (ebbe beletartozik a PV és KV is), adófizetési-,  és iskoláztatási kötelezettség. Ebből az első kettőt jóeséllyel szabotálja vagy szabotálná. És vannak olyan honfitársaink akik a harmadikat is..."

127 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kemenyidok.blog.hu/api/trackback/id/tr805135793

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne a kormánytól várj segítséget 2013.03.15. 15:43:54

A hivatalos szervek látványos leszereplése egy hóviharban remek lehetőséget biztosít nagy odamondásokra: lám, már megint elbaszták, hol van ilyenkor Orbán Viktor, Pintér meg a kormány. Pedig rohadtul semmi közük ehhez: a legjobb dolog, amit tehetnének,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thresher 2013.03.15. 15:46:04

@jog-ász: "hát persze hogy az úton lévő több ezer ember a hibás.."

Miért, ki a hibás? Pereljük be a szelet meg a havat? Képtelenség hogy az utak ilyenkor üresek legyenek, de aki cukorbeteg meg kisgyerekkel utazik, annak legyen már annyi életösztöne hogy otthon marad a picsáján.

TPé 2013.03.15. 15:51:48

Persze minden úton ragadt hülye velem eggyütt, de megéltem hasonló időjárást Ausztriában és mondhatom az ottanival ellentétben itt 24 óra után is töketlenség és káosz van a szükséges intézkedések meghozatalában

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 15:59:48

@TPé: ausztriában ez mindennapos dolog, ott fel vannak erre készülve, erre van kapacítás.

nálunk 30 évente van ilyen, nem erre van méretezve a kapacítás.

3dom'f'speech 2013.03.15. 16:03:01

summa summarum: felelőtlenek és élhetetlenek az emberek, legtöbbjük egy lakatlan szigetre kerülve 2 héten belül elpusztulna (mert lemerült a mobilja ;-)), és ilyenkor nagy szájjal állambácsiért kiáltoznak, holott mikor adót kell fizetni állambácsi részére hogy ellássa a feladatait, akkor már nem ilyen lelkesek

1055 2013.03.15. 16:18:40

@miért: A hvihar megelőzése. Barom.

Jim Raynor 2013.03.15. 16:19:13

@Kiszaj Károly:

namost a "nesze bazmeg, szerda" alapon a hatóságoknak éppúgy kellett tudnia már szerdán, hogy mi lesz másnap, mint a közlekedőknek. érdekes módon mégiscsak a hülyeautósokat szidod......

egy normális országban ez gondolom úgy működne, hogy egyszeri állampógárként, ha azt olvasom/hallom, hogy másnap esni fog a hó, akkor azt feltételezem, hogy erről a megfelelő szervek is tudnak, és megteszik a szükséges óvintézkedéseket, vagyis nem nagyon lesz mitől tartanom.

az persze igaz, hogy Mo.-on botorság azt hinni, hogy az állami szervek képesek normálisan ellátni a feladatukat, de emiatt talán mégse az egyszeri polgárokat kellene fikázni.

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 16:21:38

@Jim Raynor: pl mit kellett volna megtenni? állítsanak minden fasz mellé rendőrt?

egyszeráen nem is lett volna kapacítás arra, hogy 120km-es szélben tisztán tartásk az összes utat.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 16:27:50

@TPé: ausztiaban nicnsen az a sok idiota barom autos mint nalunk
csak peldanak okaert... ha ott keresztbeall egy nyari gumis kiskancso, akkor RAVERIK a mentesi koltseget
azaz ha olyan idiota hogy nyari gumival nekimegy a havas autopalyanak es kell 2 lanctalpas szallito, hogy eltakaritsa, akkor azt a kis hulyeje ki fogja fizetni

Jim Raynor 2013.03.15. 16:34:18

@Kiszaj Károly:

nyilván nem lehetett tisztán tartani az összes utat, az viszont nonszensz, hogy szemlátomást semmilyen koncepció vagy terv nincs arra, hogy mi a lófaszt is kell csinálni, ha havazás miatt megbénul egy autópálya. töketlenkedés, meg kapkodás az van, de azért csak nyugodtan védd a mundér becsületét.

Balt 2013.03.15. 16:34:31

@Sz a b o l cs: "ha használhatóak a jelenlegi helyzetben, akkor használják!"

Használják, jelenleg is az M1-esen mentenek Győr felé.

"Józsinak és Lajosnak 14.-én délelőtt káromkodva vagy fütyörészve (habitustól függően) bent kellett volna ülni a menetkész hókotró/vontató/másegyéb gépek volánjánál."

Ezt teszik. Nyilván van ún. "téli üzem" minden érintett szervezetnél, ahol is megfelelő intézkedések és eljárásrendek (műszakbeosztás, készletezés) vannak érvényben télen. (Dátum szerint talán még márc 15-én is, bár Petőfiék óta a havas eső is ritkaságszámba megy ilyenkor, ilyen téli ítéletidőre meg talán még a történelemben nem volt példa Mo.-n. Ezt nyilván napokon belül vizsgálni fogja a sajtó.)

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 16:35:57

@Jim Raynor: de volt. megvárni, míg elvonul a vihar, és utána lehetett volna tisztítani. de az 5500 köcsög miatt nem lehetett, mert előbb menteni kell.

Balt 2013.03.15. 16:37:49

@cereal killer: "Update, úgy tudom, hogy már a TEK páncélosai is az autópályákon vannak. Mire megjön a tavasz beindul a gépezet. :)"

Annyi előnyük mindenképpen van, még így, gumikerekes technikával is (sőt), hogy a bedugult autópályákat a szántóföldön keresztül is meg tudják közelíteni, legalábbis ahol a terepviszonyok engedik. Ha a kamionok teljes keresztmetszetben elállják az utat, akkor ez van, meg a helikopter, ha az időjárási viszonyok engedik.

Balt 2013.03.15. 16:45:18

@Sz a b o l cs: "ezt a helyzetet felkészülten(felkészültebben) lehetett volna várni."

Szerintem is. Tegnap du. műszaki zárat kifeszíteni az Osztyapenkónál...

@cereal killer: Nem tudom mit kell ezen kiakadni: nyilván a honvédségtől kértek 6 db megfelelő járművet személyzettel, az 12 fő. A tűzoltókat, rendőröket mozgósították, pihenőnaptól függetlenül. Mi van ezen mókás vagy felháborító?

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 16:48:37

@Jim Raynor: menjél te az anyádba. nem míg elolvad, csak amíg eláll a 120km/h-es szél te baromarcú. mit akarsz te takarítai akkor?

gondolom te komolyan úgy képzelted, hogy ha az egész dunántúlon ilyen hófúvás van, a kormánynak akkor is kutya kötelessége biztosítani, hogy te 180-as átsuhanhass labancékhoz síelni, igaz?

hát a jó kurvaanyádat, azt. kiadták a riasztást már szedán, otthon kellett volna maradni a sok köcsögnek.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.03.15. 16:48:41

@Kiszaj Károly: Ide is beírod az ostoba ferdítéseidet?

"a BM már tegnap kérte az ünnepségek lemondását az időra való tekintettel"

Ja, tegnap este 11 után valamivel. Tegnap este érkeztek az első reakciók, mintegy 12 órával a havazás megkezdődése után. A semmit sem érő piros-zöld-sárga-kék-barna-akármilyen riasztások helyett kamionstopot kellett volna elrendelni, hóláncot kötelezővé tenni, utakat időben lezárni, még mielőtt több ezer autós rájuk hajtott volna. Persze ehhez előre tervező és a felelősséget vállalni merő vezetők kellettek volna a megfelelő posztokon, olyanok viszont Orbánisztánban nincsenek.

Amúgy a poszthoz kapcsolódva én is azt gondolom, hogy vigyázzon mindenki saját magára, ha rajtam múlna, még közlekedési lámpák sem lennének, biztonsági öv sem, semmi sem. De pont az ilyen esetek mutatják, hogy a sok ostoba, gondolkodni nem tudó birka tényleg csak abból ért, ha eléjük raksz egy sorompót, vagy ha a lábikrájukba harap egy terelőpuli.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 16:48:53

@Kiszaj Károly: ez vicces, ilyenkor hogy lehet elvarni hogy gepekkel takaritsanak?
ezt csak kezzel lehet :)))

talan azt lehetne tenni hogy a autopalya melletti telepulesekrol osszefogdosni az embereket es kiparancsolni egy holapattal, ja akkor meg az lenne a gond :)))

cereal killer 2013.03.15. 16:49:23

@Balt: Az MH a katasztrófafelszámolás egyik alappillére elméletileg. Ezért.

Balt 2013.03.15. 16:49:58

@almahaboru: "emlékszem, 3 hete körülbelül, amikor Budapesten volt a nagy havazás és szóvá tették a felelősöknek, hogy az első napokban teljesen elbénáztak mindent"

Jan 14-én, hétfő hajnalban. (Valszeg ez utóbbi körülmény egyáltalán nem mellékes.) Én teljesen normálisan tudtam közlekedni, de biztos volt olyan része a városnak, ahol gondot okozott a sok önjelölt Loeb, mert a balesetek (akkor is) bedugították a főútvonalakat, tehát a hóekék nem tudtak mozogni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.15. 16:53:34

nem értem miért nem zavarják ki a TEK-eseket akkora nagydarab emberek simán tudnának lapátolni, és legalább csinálnának is valamit nem csak jediket tartóztatnának le. :S

Balt 2013.03.15. 16:54:03

@cereal killer: Az sms-t én is megkaptam, tény, hogy "Belügymin" a feladó és a szám nem látható mögötte. Nyilván megoldották a szolgáltatóknál, gondolom, van erre az esetre valami műszaki (és szerződéses) lehetőség biztosítva a hatóságoknak, pláne 2006 óta.

Balt 2013.03.15. 16:55:24

@cereal killer: Egyébként az hovatovább közröhej, hogy a olyanokat posztolnak a Fb-ra az elakadtak: "hogy itt vagyunk este óta és nem jutunk semmilyen információhoz". :))

kzoltana 2013.03.15. 16:56:08

Háborogjatok!
A képviselők parkolóját kitakarították, a lakosság meg le van szarva. Hóhelyzet Debrecenben. FOTÓK!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4076_kiknek_kedvez_debrecenben

Balt 2013.03.15. 16:59:48

@Kiszaj Károly: Így van. Mondjuk erről a külföldi átutazók nem feltétlenül tudtak, ezért a határokon figyelmeztetni lehetett(? ha van még erre mód) volna őket, vagy legalább Győr és Szeged előtt valami sávelhúzással értesíteni minden autópályára felhajtót, hogy csak saját felelősségre indulhat tovább.

Balt 2013.03.15. 17:03:01

@GMS: Egyetértek. Már tegnap kora délután tudni lehetett, hogy Szfehérvárról nem engedik tovább a 8-asra csak azokat, akiknek csóri lakcímkártyájuk van.

indapass90210 2013.03.15. 17:03:50

@Zigomer Trubahin: "akármilyen riasztások helyett kamionstopot kellett volna elrendelni, hóláncot kötelezővé tenni,"

Kamionstop a kulcsszó! Én minden Karácsonykor megszívom, és kb ilyen időben kell Ukrajnából hazavergődni, időnként Románián keresztül. És mindig, minden alkalommal a kamionosok miatt kell várni, kerülni, szlalomozni, padkán hajtani.

Egyszerűen nem értem meg, hogy a magasabb kategóriás jogsikhoz kivágják az emberek fél agyát? Mert a hüje kamionos akkor is nekimegy az emelkedőnek, ha előtte már három másik ott áll félkeresztben, mert nem tud tovább menni, csak elforok a kerék...

Balt 2013.03.15. 17:10:57

@Sz a b o l cs: Tény, hogy lehetett volna részletesebb útmutatást is írni, de a lényeg valszeg épp az volt, hogy a pánikot megelőzzék, nem utolsó sorban az úton rekedt elhagyott járművek nyilván akadályozzák a mentést. Valahogy úgy fogalmaztam volna (nyíltan), már amennyire lehet általánosan, hogy "A mentőegységek úton vannak Önökhöz. Kérjük, csak végső esetben hagyják el a gépjárművüket hosszabb időre, mert a lezárt, gazdátlan gépjármű akadályozná a mentést. Ha mégis erre kényszerül, látható helyen (szélvédő mögött) hagyjon elérhetőséget."

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 17:12:15

@Dövan: baszhatjátok a kamionstoppot. ilyen időben bőven akadt volna el annyi személyautó,amí ugyanilyen káoszt okozott volna.
a lényeg az 550 baromarcú.

Balt 2013.03.15. 17:13:45

@GMS: "plusz megnézném, hogy a hókerítések hol hiányoznak az utak mellől (közútkezelő, autópálya-kezelő - elvileg áprilisig min. kint kéne lenniük)"

Jogos, ezek mintha megfogyatkoztak volna az utóbbi időben, nekem is most tűnik fel.

Balt 2013.03.15. 17:17:23

@3dom'f'speech: Akkor nyilván azt fújta volna a kórus, hogy "a kormány beszart a márciusi ifjaktól". (Amúgy respektálom, hogy Bajnaiék is lemondták a rendezvényeiket.) De ez itt elég off, bár az látszik, hogy a jobbiktól a maszopig felmentő seregeket látnak tél tábornokban (is). :))

Sz a b o l cs 2013.03.15. 17:17:44

@Balt: 1962-ben március 15-én be volt havazva az ország, akkor azt írta az ESti Hirlap, hogy az ország legtélibb napja. Mondjuk csak minusz 5 fok volt.

Csúnya ez az idő, de azért öregebb emberek láttak már ilyet.

Más téma: a kamionstop... úgy tudom, hogy most kamionstop van, és akadt jónéhány kamionos, aki gyorsan még a stop előtt szeretett volna hazaérni. Nem mindegyiknke sikerült.

ekat 2013.03.15. 17:20:24

Szóval a kamionosok ilyenkor mind álljanak le, fagyjanak meg és/vagy dögöljenek éhen a kamionban, a tulajdonos meg fizesse meg a párszázezer-pármillió forintos kötbért az áru késése miatt, klassz ötlet. Pont ők azok, akik azért vannak ott, mert muszáj nekik. Ma egyébként stop van (lett volna), mert ünnepnap van.

Balt 2013.03.15. 17:22:19

@TPé: Azé' vagy 200-an bennégtek anno a kapruni gleccservasútban, úh néha nekik is lehet pechük... (Igaz, nálunk ilyen nincsen.)

Balt 2013.03.15. 17:24:21

@Jim Raynor: Igen, szerintem is műszaki zárat kell kifeszíteni az Osztyapenkónál legközelebb, az a tuti. :)

Balt 2013.03.15. 17:28:22

@Kiszaj Károly: Ez elég jó illusztráció, kösz! Autók tetejéig éra a hó"fal", ami kvázi folyamatos, míg a szem ellát. (A hófúvásban egyébként nem túl messzire.)

indapass90210 2013.03.15. 17:28:50

@Kiszaj Károly: lehet, hogy akkor is káosz van, de ez nem összemérhető azzal, amikor a kamionok elállják az utat, aztán se előre, se hátra. Tudom, számtalanszor láttam ezt a történetet.

@ekat: miért, szerinted odaértek az elakadt kamionok, esetenként árokbaborult kamionok? Ráadásul a kamoinban általában van állófűtés, több száz liter gázolaj, kaja, ágy, mikrosütő, útszéli kurva, anyjapicsája. A kötbérre meg kössön biztosítást.

Ellenben aki ott ragad a keresztbefordult kamion miatt egy személykocsiban, az minimum megszívja.

Balt 2013.03.15. 17:36:15

@Dövan: Azt nem tudom, hogy miképpen jut a (zömében külföldi) kamionosok tudomására, hogy most éppen pihi van. Mert a nyári hétvégi kamionstop gondolom be van vésődve, de egy ilyen alkalmiról miképpen értesülhetnek? Mondjuk rendőrjárőrt lehet küldeni vmi kivezető úti alkalmas hely mellé. (Terminál, benzinkút, kocsisor kurvákkal stb.)

Balt 2013.03.15. 17:40:04

@Sz a b o l cs: Talán nem volt akkor hófúvás? De legalább munkanap volt. :) Nem tudom, részletesen nem emlékszem, mert akkor még részben éretlen petesejt voltam, az az igazság. :) Nos tehát 51 éve volt ilyen idő legutóbb márc 15-én. Erre felesleges technikával készülni.

indapass90210 2013.03.15. 17:43:32

@Balt: Románok azt csinálták most karácsony előtt, hogy az emelkedők és parkolók elé járőrt állítottak, aki csak azt a kamiont engedte tovább, amelyiken fent volt a hólánc, durva emelkedőkre meg senkit. A szívás csak ott volt, ahol nem volt rendőr.

Egyébként egyszerű a képlet, ezért speciel tényleg lehetne büntetni. Elvégre egy kamionosnak már ránézésre illene tudnia, hogy egy havas emelkedőn fel lehet-e egyáltalán menni, vagy sem.

Sz a b o l cs 2013.03.15. 17:44:35

@Balt: A te variációd jobban tetszik.
Belügynél nincs egy kommunikáció szakos, vagy egy öregebb ember, aki még a kilencvenes évek előtt érettségizett egy humán gimnáziumban? Az ilyenek biztosan össze tudtak volna rakni egy okosabb SMS-t.

És ahogy azt valahol följebb Cereal Killer is írta: Minek az SMS? rádió! Úgyis minden autós azt hallgat unalmában. Vagy az csak amcsi filmekben működik (meg nálunk a komcsi időkben) hogy minden rádióadóban egyszerre megszakítják a műsort, és beadnak egy állami közleményt?

cereal killer 2013.03.15. 17:51:25

@Sz a b o l cs: Jogszabály garantálja a hírszóró állomások ilyen célú felhasználását, központilag összeállított adások sugárzását. Minősített időszakban mindenképp így van, úgy gondolom erre békeidőben is van lehetőség.

xclusiv 2013.03.15. 17:54:02

@Kiszaj Károly: "na barmok: ...

"A BM kéri, hogy halasszák el a szabadtéri rendezvényeket"

"Közútkezelő: éjszaka senki ne induljon útnak!"

és ez tegnap este volt. szóval be kéne fejezni a hangulatkeltést. a legtöbben a saját hülyeségük miatt akadtak el. nem kellett volna elindulni."

Figyelj már barom, kurva uó, hogy a bm és a közútkezelő tegnap ESTE elkezdett ukázokat kiadni, csak annyi a probléma, hogy a havazás tegnap REGGEL kezdődött, és tegnap KORA DÉLUTÁN már kritikus volt a helyzet.

Szóval a tegnap esti "figyelmeztetés" kb. lószart se ért, aki akkorra nem tudta, hogy kibaszott nagy gáz van és nem szabad elindulni, ahhoz ez se jutott el...

Sz a b o l cs 2013.03.15. 17:55:29

@Balt: Erre, meg arra, hogy napok óta tudni lehetett, hogy nagy bazmeg lesz... így együtt már megért volna egy rendes felkészülést.

Az a baj, hogy ez a téma szétesett egy hárompólusu veszekedéssé:
-Hülye állam
-Hülye Kamionosok
-Hülye autósok

szerintem mindenki követett el ordas hibákat, és a másik csoport hülyesége senkit sem mentesít.

xclusiv 2013.03.15. 17:56:51

ja, és megkaptam az autós SMS-t ma délután Bp-en, ami szerencsére nem érint, de ha érintene is a hajamra kenhetném a jótanácsot egy autóban töltött éjszaka után...

Balt 2013.03.15. 18:02:10

@Sz a b o l cs: Ebben az osztrákok tényleg felkészültebbek: még az alagutakat is be tudnak szólni a rádión (gondolom akkor, ha a Traffic Alarmban van), hogy "Itt az alagútfelügyelet. Ügyeljenek a követési távolságra etc. etc." (Persze ehhez előbb bennégtek egyx páran svájci, olasz és osztrák alagutakban, aztán lett ilyen fejlett a rendszer.)

xclusiv 2013.03.15. 18:02:37

@Sz a b o l cs: "Az a baj, hogy ez a téma szétesett egy hárompólusu veszekedéssé:
-Hülye állam
-Hülye Kamionosok
-Hülye autósok

szerintem mindenki követett el ordas hibákat, és a másik csoport hülyesége senkit sem mentesít."

Egen, de ha csak az állam nem hülye, akkor mit csinál?
1. már kedden, de legkésőbb szerdán napközben elkezdi tolni minden létező csatornán, hogy kurva nagy hó lesz, meg szél, meg akármi
2. ezzel az elindulók legalább felét megúsztuk volna
3. legkésőbb csütörtökön 0 órától leállítja a kamionközlekedést, ezzel az elakadt járművek 90%-át megúsztuk volna
4. legkésőbb szerdán napközben elkezdi szervezni, hogy minden ember és technika bevetésre kész legyen, és amint kell elindítani őket.

Ha így történik, akkor most egy minuszos hír lenne, hogy pár hülye elakadt a nagy hóban, de a szakemberek már rég kiszabadították őket...

Sz a b o l cs 2013.03.15. 18:05:12

@cereal killer: :)

Én is úgy gondolom. Békeidőben is lehetnek komoly helyzetk, mint pl ez most.

Tehát az ominózus SMS rosszul volt megfogalmazva, de ha jól lett volna megfogalmazva, akkor is hülyeség lett volna, hiszen lett volna lehetőség részletesebb, jobb információközlésre.

beedoc 2013.03.15. 18:05:24

A felkészülés az olyan - a jó életbe - hogy napokkal előre jelzett hóvihar miatt riadó készültségbe állítóm a rendőrséget, nem adom ki a jelzett időpontra a szabadnapokat, felkészítem a mentésben résztvevő járműveket a rendkívüli viszonyokra. Beszerzem a megfelelő műszaki eszközöket. Tervet készítek, ki hol, mikor, hogy fog menteni, hova kell mennie. Már aznap reggel, vagy a havazás megkezdődésekor azonnal kijelölöm, hogy ki hol talál átmeneti szállást, melegedő helyet, megnyitom a sportcsarnokokat, tornatermeket és erről tájékoztatom is a lakosságot. Ugyanekkor teljes készültségbe helyezem a tűzoltóságot, rendőrséget, mentőket, katasztrófavédelmet. Nem kell 4-6 óra, hiszen minden készen áll. A hókotrást, amíg lehet nagy erőkkel végzem. A havazás erősödésekor kirendelem a rendőröket, a maradék katonaságot az alsóbbrendű utak bejáratához (mindenhova csak pár ember kellene), akik nem engedik a főútról lehajtani az embereket és a legközelebbi "menedék"-be irányítják. A kommunikációs eszközöket arra használom, hogy minden percben közöljék, hol találsz segítséget, menedéket. Az autósokat időben megállítom az autópályán is tereléssel, benzinkutakhoz, mondjuk. Kamionokat leállítom.

NA ez a felkészülés, az emberek meg ezek után tudják mit tegyenek.

Na ez hol volt????

cereal killer 2013.03.15. 18:08:02

@Sz a b o l cs: Igen, egy megkésve, ráadásul kapkodva összeállított, össze-vissza kiküldött SMS-ről volt szó. Talán némi pszichológiai hatása volt azoknak akik már 20 órája ültek a kocsiban és el voltak gyötörve.

xclusiv 2013.03.15. 18:10:00

@Kiszaj Károly: " ausztriában ez mindennapos dolog, ott fel vannak erre készülve, erre van kapacítás.

nálunk 30 évente van ilyen, nem erre van méretezve a kapacítás."

Akkor teljesen jó a neve, mert a katasztrófavédelem a katasztrófát védi.
Kurva érdekes, hogy mióta van tél tábornokunk, azóta a témagyar állam két alkalomból kétszer vérzett el a hóval szemben. Először amikor Bp-en spórolták el a sózást, most meg ugyanez van csak országos méretben.
És mindkét esetben _napjai_ a közpénzből eltartott okosoknak felkészülni. Vagyis napjai lettek volna, mert a felkészülés ugye elmaradt.

Sz a b o l cs 2013.03.15. 18:12:19

@xclusiv: Igazad van. Egy ésszerű, jól működő állam ezt a helyzetet akkor is meg tudta volna oldani, ha zistenatta népe hülye.
Nem akarok aktuálpolitizálni, de az még talán belefér, hogy az állam egy ideje kaotikus. ilyenkor lép elő az egyes emberek és a fuvarozó cégek önálló felelőssége. Nem kellett volna arra várni, hogy egy csomó dolgot tiltsanak, vagy beszabályozzanak. Egy idióta államban illik túlélésre játszva létezni.

xclusiv 2013.03.15. 18:14:55

@3dom'f'speech: "és ilyenkor nagy szájjal állambácsiért kiáltoznak"

Mégis ki a f*szomért kiabáljanak, amikor amikor ez állam bácsi feladata? És arra is kíváncsi vagyok mit szólna hozzá állambá, ha tartanék egy PSZH-t a garázsban ilyen célokra. Van egy olyan gyanúm, hogy nem örülnének a konkurenciának...

"holott mikor adót kell fizetni állambácsi részére hogy ellássa a feladatait, akkor már nem ilyen lelkesek"

És nyújtsa fel a kezét, aki szívesen fizet olyan "minőségű" "szolgáltatásért", amit a témagyarállam nyújt.

Balt 2013.03.15. 18:15:48

Reggle óta nőtt a lezárt útszakaszok száma a permanens hófúvás miatt. Pedig most már minden olajozottan működik, itt vannak az ajrópai segélycsapatok is! Hogy lehet ez...?

cereal killer 2013.03.15. 18:16:28

@beedoc: Amiről írsz az elég távol áll a valóságtól. Ez akkora terhet róna az összes szervezetre, hogy el nem tudod képzelni. Ráadásul napokkal előtte teljesen felesleges ilyenre készülni, mert a meteorológia maximum 24 órára előre megbízható.

Be kell látni, hogy ez egy olyan szélsőséges időjárási helyzet volt ami itt nem szokásos. Árvizet tudunk kezelni, hőségriadóhoz már hozzászoktunk az elmúlt években, de ez hogy autópályáról kell menteni ezreket, ráadásul 100.000-ek villany nélkül maradnak meglehetősen sok volt. Mentés szempontjából tovább nehezítette a helyzetet, hogy munkaszüneti nap van, abból a szempontból persze könnyebb, hogy az ország nagyrésze otthon kushad.

Azért így vagy úgy, nyikorogva, mint egy bádogember de beindult a gépezet.

Jó tanulság a jövőre nézve, ha békeidőben kell vagy 20 óra egy viszonylag lokális probléma kezeléséhez, akkor mennyi kellhet egy regionális, esetleg nemzetközi helyzethez?

cereal killer 2013.03.15. 18:18:49

@xclusiv: Mi gátol meg abban, hogy tarts egy PSZH-t? Semmi, csak a szádat járatod.

beedoc 2013.03.15. 18:26:44

@cereal killer: Miért áll messze a valóságtól az, hogy a katasztrófavédelem egy napokkal előre jelzett rendkívüli helyzetre pontos intézkedési tervet állítson fel, számba vegye az eszközeit, embereit, illetve, elkészíti és kiadja az utasításokat, hogy kinek mit kell csinálni? És ha jön a gebasz, akkor végre is hajtsa? Az nem áll távol a valóságtól, hogy 3 nappal korábban átnézetem a katonákkal, tűzoltókkal, mentősökkel milyen állapotban vannak a felszerelések, kire lehet számítani, ha baj van. Mondjuk azért van a Katasztrófavédelem, hogy ezt azért mindig pontosan tudja. A katasztrófát azért hívják annak, mert hirtelen jön és gyorsan is kell reagálni. Orvosként, ha mentő bejelenti hogy 10 perc múlva rengeteg sérülttel érkezik. Mindent félre téve, minden más tevékenységet felfüggesztve, az összes bevethető erőt készenlétbe helyezem, felmérem az ágyak számát, műtőt leállítom, új műtétbe nem kezdhetnek, míg ki nem derül hányan vannak. Akinek lejárt a műszakja nem megy haza, vagy esetleg be is hívom, aki csak elérhető. Tudod, volt egy kórház, aki az első sérült megérkezésekor már, már mindennel készen állt, amikor a vörösiszap kiömlött. 24 óra alatt napi forgalmának kétszerese jött be, még is helytállt. Hidd el tudom miről beszélek.

xclusiv 2013.03.15. 18:28:38

@Kiszaj Károly: "gondolom te komolyan úgy képzelted, hogy ha az egész dunántúlon ilyen hófúvás van, a kormánynak akkor is kutya kötelessége biztosítani, hogy te 180-as átsuhanhass labancékhoz síelni, igaz?"

Lezárhatták volna az utakat órákkal a komolyabb balhé ELŐTT, és nem órákkal UTÁNA elrendelni ilyen-olyan tilalmat, érted már te nagyonokos?

"hát a jó kurvaanyádat, azt. kiadták a riasztást már szedán, otthon kellett volna maradni a sok köcsögnek."

hát neked a jó kurvaanyádat, te közpénzből eltartott féreg.

Lófaszt se adtak ki. Az omsz írt valami "jáj még nem jön a tavasz" kezdetű nyavalygást, amit a teljes magyar államszervezetben egyetlen döntéshozó se olvasott el, mindenki leszarta telibe, lásd a "felkészültségüket".
És akkor az autósokat szidod, te paraszt?

Nyilván aki tájékozódott és tehette az nem indult el. De aki csütörtökön elindult munka után a családjához haza, órákkal a hófúvás kezdete után, az mi a faszt csinált volna?
Le voltak zárva az utak? Tele volt minden rendőrrel, tűzoltóval, katasztrófavédővel meg ilyesmivel? 5 percenként bemondta _minden_ rádió, hogy ne indulj el, és a regionális rádióban mondják be, hogy hol az ideiglenes menedék, ahol alhatsz?

Volt ilyen?
Vagy nem volt?

Sz a b o l cs 2013.03.15. 18:31:04

@cereal killer: Amit @beedoc: írt azt kösd össze azzal, amit @xclusiv: írt, és máris tökéletes.

Semekkora plusz terhet sem róna a szervezetekre. Ugyanis nem kellett volna napokkal előre mindennek klappolni, csak napokkal előtte el kellett volna kezdeni mozogni. Szépen egymás után a megfelelő időben végrehajtott intézkedések kellettek volna. És ha az időjárásjelentés téved, vagy az előrejelzést módosítják, akkor rugalmasan lehetett volna kezelni a dolgot, és a felesleges intézkedéseket nem kellett volna meghozni.

Balt 2013.03.15. 18:31:43

@beedoc: Ez pont így van, így is volt. 227 melegedőhely van nyitva, a személyi létszámot fentebb hozta valaki. Ez nyilván csak úgy lehetséges, ha volt intézkedési terv.

Balt 2013.03.15. 18:35:00

@xclusiv: "Lezárhatták volna az utakat órákkal a komolyabb balhé ELŐTT"

Lezárták a 8-ast Székesfehérvárnál SzBF
márc. 14. 13:43
Lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető oldalát Székesfehérvár külterületén a Pajor-kútnál, mert a Veszprém megyei Inotánál több autó elakadt. A fehérvári járőrök a 8-as főútra csak azokat engedik be, akik Csórra mennek, és lakcímkártyával rendelkeznek. (police.hu)

Baleset az M1-es autópályán SzBF
márc. 14. 14:04
Baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 77-es kilométernél. A forgalom egy sávon halad, de a torlódás már most jelentős, körülbelül 5 kilométeres a sor. (police.hu)

Ismét kamionok és autók ütköztek az M7-esen Horváth Bence
márc. 14. 14:17
A 7-es főútra terelik a forgalmat az M7-es autópálya Nagykanizsa felé tartó oldalán a 130-as kilométerszelvénynél

stb.

beedoc 2013.03.15. 18:37:25

@Balt: Ez eddig rendben is van, de ki mondta mondjuk be reggel TV-ben, rádióban, hogy aki nem fog tudni hazajutni, az hova menjen éjszakára? Hol lesz megnyitva és mi. Ezeket csak már a gebasz kellős közepén nyitották meg. Az elakadtak már nem tudtak odajutni. Valószínűleg egyébként ezért is indultak haza, mert fogalmuk sem volt, hol tölthetik az éjszakát, és reménykedtek, hátha hazaérnek...

Sz a b o l cs 2013.03.15. 18:39:12

@beedoc: az ilyen kórházas sztorikat a mentős oldalról alá tudom támasztani. (bár már nem mentőzöm)

egy közönséges buszbaleset vagy vonatkisiklás után a kórházak és a mentésírányítás rohadt gyorsan elkezdenek intézkedni, és a dolgok jól szoktak működni.

Nyilván ez a havazás egy nagyobb volumenü dolog, kicist magasabb irányítói szinten kellett volna elkezdeni a szervezkedést...

És emellett még mindig azt mondom, hogy attól, hogy az állam recsegve működik, attól még az állampolgárnak lehetne józan esze, és életösztöne...

gabcigirl 2013.03.15. 18:42:22

@beedoc:

Igazad van. A pici probléma csak annyi, hogy ez olyan országokban működik, ahol felelős posztokon hozzáértők vannak. Ez meg nem hungerisztán :S

xclusiv 2013.03.15. 18:44:26

@cereal killer: "Ez akkora terhet róna az összes szervezetre, hogy el nem tudod képzelni."

Azt én értem, de ezek a szervezetek ezért vannak, nem?

"Ráadásul napokkal előtte teljesen felesleges ilyenre készülni, mert a meteorológia maximum 24 órára előre megbízható.
Be kell látni, hogy ez egy olyan szélsőséges időjárási helyzet volt ami itt nem szokásos."

Tény hogy nem szokásos, de érdekes módon én már szerdán felhívtam a családot, hogy ne számítsanak rám a hosszú hétvégén, mert ránéztem az index címlapra.
A magyar állam pedig ott tart, hogy nem 24 órával az eset előtt (ez szerda reggel lett volna), hanem 24 órával a nagy karambol után még azt olvasom, hogy már melegítik a páncélosokat, hamarosan elindulnak.

Már bocsánat, de ha ez nem a magyar állam totális csődjének az egyértelmű jele, akkor nem tudom, hogy micsoda.

"Azért így vagy úgy, nyikorogva, mint egy bádogember de beindult a gépezet."

Be, mire a helyzet "megoldódik magától", és mire a civilek önzetlenül, a saját eszközeikkel, a saját pénzükből és idejükből megoldják a dolgokat, addigra beindul valami látszattevékenység.
Szinte biztos vagyok benne, hogy ha csak az államra számíthattunk volna, akkor nem 3, hanem 30 halott lenne...

xclusiv 2013.03.15. 18:46:25

@cereal killer: "Mi gátol meg abban, hogy tarts egy PSZH-t? Semmi, csak a szádat járatod."

Nyilván a számat jártatom.
De komolyan úgy gondolod, hogy egy működőképes PSZH-t tarthatok a sufniban, és erre a magyar állam azt mondja, hogy oké, csináld?

beedoc 2013.03.15. 18:46:51

@Sz a b o l cs: Tudod az is baj, hogy ezek a Katasztrófavédelminek hívott paprikajancsik elgondolással sem rendelkeznek, nem, hogy szakértelemmel. Jó példa, hogy egy jól működő vízügyi rendszert - konkrétan tudom - is szétvertek, csak hogy odaülhessenek. Az addig ott dolgozó szakember figyelve Ausztriai esőzéseket, centiméterre megmondta mekkora lesz a Rába vízállása napok múlva, és mire kell készülni, mert ehhez értett. A jelenlegiek meg csak arra képesek ott, hogy jéééé még emelkedik, plusz egy homokzsák. Ez nem védelem, bocs.

xclusiv 2013.03.15. 18:49:56

@Balt: "Ez pont így van, így is volt. 227 melegedőhely van nyitva, a személyi létszámot fentebb hozta valaki. Ez nyilván csak úgy lehetséges, ha volt intézkedési terv."

Most, 1 nappal a balhé után. Ennek a 227 melegedőhelynek _legkésőbb_ csütörtök délben nyitva kellett volna lenni.
A létszám pedig úgy kamu ahogy van.

xclusiv 2013.03.15. 18:51:28

@Balt:

"Lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető ... mert a Veszprém megyei Inotánál több autó elakadt."

Előtte kellett volna, nem?

cereal killer 2013.03.15. 18:54:08

@xclusiv: Igen, fegyverzet nélkül semmi akadálya.

Balt 2013.03.15. 18:56:07

Tegnapi Index, csak most olvasom:

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M1-esen Horváth Bence
márc. 14. 16:06
De torlódás még lehet a Győr felé vezető oldalon a 77-es km szelvénynél. Az autópálya lassan, de járható. Egyre nehezebben lehet közlekedni a 81-es és a 13-as számú út Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Utóbbit lezárták a kamionforgalom elől, a tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként. (police.hu)

ORFK: Aki teheti, ne induljon el autóval Horváth Bence
márc. 14. 16:46
A rendőrség azt kéri, senki ne induljon útnak gépkocsival a rossz időjárásra való tekintettel. Különösen érvényes ez azokban a megyékben, ahol korábban piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. (MTI)

Több mint ötven jármű ütközött a délutáni balesetben Horváth Bence
márc. 14. 17:42
Az M7-esen történt tömegbalesetben egy ember meghalt, több mint negyvenen szenvedtek könnyű- és súlyos sérüléseket. A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint 30 személygépkocsi, 8 kisteherautó és 9 nyerges vontató ütközött össze. A sérültek kórházba szállításában a katasztrófavédelem munkatársai is részt vettek. (MTI)

Kamionstop a 13-as úton Horváth Bence
márc. 14. 17:49
A 13-as útról a kamionforgalmat a Komárom és az M1-es autópálya közti körforgalomnál a Komáromot elkerülő útra terelik a csütörtöki havazás miatt, Kisbérnél pedig a 81-es és 13-as számú főút kereszteződésénél a kamionokat visszafordítják a 81-es számú főútra. A tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként (MTI)

Balt 2013.03.15. 18:57:42

@xclusiv: Nyertél. Ezek nyitva voltak tegnap délben is, lévén kizárólag iskolák, közintézmények.

Balt 2013.03.15. 18:58:56

@xclusiv: De. Október 15-én. :)

Thresher 2013.03.15. 18:59:45

@Jim Raynor: "namost a "nesze bazmeg, szerda" alapon a hatóságoknak éppúgy kellett tudnia már szerdán, hogy mi lesz másnap, mint a közlekedőknek. érdekes módon mégiscsak a hülyeautósokat szidod......"

Kicsit nyomorék a logikád, mert ha nincs kint ez a sok autós, akkor kimenteni se kellene őket.

Balt 2013.03.15. 19:00:11

@xclusiv: Hummerrel is mászkálhatsz a Balaton jegén, igaz, azért egy kis környezetvédelmi bírság kinéz, meg persze némi fix súlyadó. (Hacsak nem szlovák rendszámos.)

xclusiv 2013.03.15. 19:02:13

@ekat: "Szóval a kamionosok ilyenkor mind álljanak le, fagyjanak meg és/vagy dögöljenek éhen a kamionban, a tulajdonos meg fizesse meg a párszázezer-pármillió forintos kötbért az áru késése miatt, klassz ötlet."

Én a másik ötletet is támogatnám: ha valahol egy kamionos hülyesége miatt megáll a világ, akkor a mentés komplett költségét és a dugóban ácsorgók ott töltött idejét is minimum átlag órabérrel kiszámláznám a kamionosnak.

Ugyanis az se jó, hogy ilyenkor _mindig_ van 1-2 kamionos, aki nekimegy a lejtőnek, az emelkedőnek, a hómezőnek, a bárminek, de persze a fizikát legyőzni nem tudja, szóval keresztbe állítja azt a nagy szart, és akkor mindenki állhat órákat a kilométeres dugóban, mire valaki eltakarítja az útból a szemetet.

cereal killer 2013.03.15. 19:03:41

Egy vonatszerencsétlenség jóval kevesebb erőt, eszközt igényel, lokálisan, maximum megyei szinten kezelhető probléma.

Hiába tudod hogy kurvanagy hóvihar jön, csak azt nem hogy 93.000 km2-en belül hova kellene csoportosítani az erőket. Persze jöhetnek az okosok, hogy minden iskolát és sportcsarnokot kinyitunk és mindenkit berendelünk és a Duna medrében, de még a Tiszáéban is teát főzünk, ez nem működik.Meg kell érteni, hogy vannak katasztrófák, vannak rendkívüli időjárásból származó balesetek, kellemetlenségek, de mindet megelőzni nem lehet. Az hogy hogyan és mennyire szervezetten reagálunk az már más kérdés. És mégegszer hangsúlyoznám az egyéni felelősséget. Mert ha már útrakelek, akkor tegyek meg mindent, mert nem biztos hogy lesz kire várni.

Oroszországban december elején több száz kilométeres dugóban ültek a népek vagy 3 napig, pedig ott nagyobb a drill. Előfordul az ilyen...

xclusiv 2013.03.15. 19:07:30

@cereal killer: meglepne, hogy egy olyan eszköz birtoklását engedélyezi a magyar állam, amit max. páncéltörő lövedékkel tudnak kinyitni...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 19:10:40

amugy az osztrakokkal kapcsolatban...
ott mar osszel kiraknak olyan 180cm -nyi fakarokat az ut menten, mert ha esik a sok ho akkor el tudjon talalni a hokotro

ott ez bevett esemeny
nalunk ahol ez 10 evente egyszer van nem hinnem hogy ra kellene gyurni

xclusiv 2013.03.15. 19:10:41

@Balt: "Nyertél. Ezek nyitva voltak tegnap délben is, lévén kizárólag iskolák, közintézmények."

jaham, és ugye tudtak is arról, hogy kijelölt melegedőhelyek :D

xclusiv 2013.03.15. 19:14:09

@Balt: "Hummerrel is mászkálhatsz a Balaton jegén, igaz, azért egy kis környezetvédelmi bírság kinéz, meg persze némi fix súlyadó. (Hacsak nem szlovák rendszámos.)"

Ó nem, nem forgalomba helyezésre gondoltam (az más kérdés), hanem birtoklásra.

Ez azért mégis elég durva cucc, mert ha egyszer felmérgelem magam, beleülök és elgurulok vele a parlamentig, ott simán a földbe taposok vele néhány politikust, és közben a rendőrök lófaszt se tudnak velem kezdeni. Szóval ezért érzem neccesnek egy ilyen cucc "lakossági" birtoklásának az engedélyezését.

Balt 2013.03.15. 19:17:36

@xclusiv: Tegnap, kora este:

Negyvenen rekedtek Várpalotán Horváth Bence
márc. 14. 19:21
A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja a Megyei Védelmi Bizottság kérésére az alakulat várpalotai Átvonuló Nőtlen Szállóján biztosít éjszakai szállást azoknak, akik a rendkívüli időjárási helyzet miatt nem tudtak hazajutni a településről. A Védelmi Bizottság a várpalotai Jószerencsét Művelődési Otthonban jelenleg is várja azokat, akik élni kívánnak a lehetőséggel. A szálló 70 fő számára tud ellátást biztosítani - őket honvédségi járművekkel szállítják a szálláshelyre.Az érintettek többsége diák. (MTI)

Balt 2013.03.15. 19:20:06

@xclusiv: Pedig van ilyen, pl. ha jól emlékszem, Pintér bácsinak - nem, nem Sanyának :)) www.pintermuvek.hu/hadvezer.htm -, vagy éppen Szántódon is van "civil" hadipark.

xclusiv 2013.03.15. 19:21:04

@cereal killer: "Hiába tudod hogy kurvanagy hóvihar jön, csak azt nem hogy 93.000 km2-en belül hova kellene csoportosítani az erőket. Persze jöhetnek az okosok, hogy minden iskolát és sportcsarnokot kinyitunk és mindenkit berendelünk és a Duna medrében, de még a Tiszáéban is teát főzünk, ez nem működik."

Már bocsánat, de nem is erről van szó.
Egyszerűen terveket kell készíteni, és az érintettekkel közölni, hogy lehet hogy szükség lesz rá. Tegnap délután már lehetett tudni, hogy nagyon komoly gondok vannak az utakkal a Dunántúlon, szóval nem normális az, hogy _ma_ _délután_ kezdtek el felkészülni a lánctalpasakkal...

"Az hogy hogyan és mennyire szervezetten reagálunk az már más kérdés."

Ja...

Balt 2013.03.15. 19:25:19

Tegnap kora este:

Egész éjjelre útzár Kaposváron Horváth Bence
márc. 14. 19:28
Az Időkép vesztegelő munkatársával közölték a rendőrök, hogy egész éjszakára szóló, teljes útzárat rendeltek el a várost az M7-essel összekötő 67-es úton. Azt is javasolják az autósoknak, hogy foglaljanak szállást Kaposváron.

xclusiv 2013.03.15. 19:33:26

@cereal killer: " Ha bebizonyítom hogy lehet, akkor veszel nekem egyet?"

Szeretnéd, mi? :)
Milyet szeretnél? :)

Balt 2013.03.15. 19:35:52

@Balt: Na, erre van válasz. Fene gondolta, hogy "túl korán" beszedték a hófogókat:

Pár napja szedték le a hófogó hálókat Horváth Bence
márc. 14. 20:53
Legalábbis erről ír az Időkép: az oldal munkatársai pár napja Keszthely és Zalaegerszeg környékén látta több helyen is, amint a közterületfenntartók éppen bontották az utak mellett húzódó narancssárga hófogó hálókat. Bár nem értünk a kérdéshez, de ez némileg rosszul időzített lépésnek hangzik így elsőre.

Balt 2013.03.15. 19:44:23

Na mindegy. Jó tanulság. Bárki lesz is kormányon a jövőben, a vörös riasztással egyidőben kijárási tilalmat kell hirdetni, oszt jónapot.

beedoc 2013.03.15. 20:10:09

@Balt: Nem öreg, nem ez a megoldás. Az a megoldás, hogy reggel, amikor még nincs szar, de tudom hogy lesz, beülök a katasztrófavédelem központjába, odakészítek 10 liter kávét, eltervezem mit akarok csinálni. Állandó kapcsolatot létesítek a meterológiai szolgálattal, akiknek most már lépten-nyomon van megfigyelő állomása, mert ugye a havazás nem csak úgy egyszerre jön mind 93.000 km2-re. Folyamatosan riasztom a következő területet, amit majd, el fog érni. És használom a napokkal azelőtt kidolgozott riasztási tervet, használom a médiát, mert az ilyenkor bizony erre van, és rákészülök, hogy szar 48 órám lesz. És akkor mondjuk a délnyugatról jövő szaridő meglepi az ottaniakat, de a többieket már nem. KATASZTRÓFAVÉDELEM így működne....

Balt 2013.03.15. 20:46:59

@beedoc: Ott van fentebb az Index onlájn közvetítéséből: tegnap kora délután a terepen volt a katasztrófavédelem. Tény, hogy be kellett volna mondani a rádióba, hogy "TE BAROM, HA TÉLI ÖRÖMÖKRE VÁGYSZ, MOST KÖSD FEL A GATYÁD" (ez most direkt az indexre olvasói levelet író faszparaszt okoskának), de ennél szerintem határozottabb megoldás (az önveszélyes egyedek önmaguktól való megvédésére is) a kijárási tilalom. :)

Balt 2013.03.15. 21:08:00

@Zigomer Trubahin: "A semmit sem érő piros-zöld-sárga-kék-barna-akármilyen riasztások helyett kamionstopot kellett volna elrendelni"

Nos: Pintér azt állítja, hogy tegnap kora délutántól kamionstopot hirdettek. Ez az állítás nyilván könnyen ellenőrizhető, ezért tegyük fel, hogy igazat mond. Akkor viszont számonkérhető a betartatása. Most jól fog jönni sok-sok bírság, legalább meglesz az e-útdíj egy része előlegbe. :)

xclusiv 2013.03.15. 22:44:37

@Balt: "Ott van fentebb az Index onlájn közvetítéséből: tegnap kora délután a terepen volt a katasztrófavédelem."

ja, csak későn és elégtelen felszereléssel. Sokkal korábban kellett volna kezdeni a dolgokat.

Amiket fentebb írtál, a lezárásokról.

márc. 14. 23:19: "Mi a 71-es kilomternél vesztegelünk az M1-en, immáron 5 órája ...
Ami az egyedüli felháborítö a dologban, hogy Tatánál mentünk rá a sztrádára, de nem volt lezárva a feljáró, pedig már akkor is végig állt a sor Bábolnáig."

Vagyis - ha ez igaz - egy járhatatlan útra engedték rá őket egy bő 20 km-es dugót növelni.
Pedig nagy tudomány nem lett volna, fogni kellett volna 1 db rendőrt, odaküldeni a felhajtóhoz 1 kocsival, hogy "állj keresztbe és baszd fel a kéket", ha pedig kérdeznek akkor mondj annyit, hogy ha a közelben laksz menj haza, ha nem akkor a legközelebbi melegedőt itt és itt találod.

Azért nem egy űrtechnika.

"Tény, hogy be kellett volna mondani a rádióba, hogy "TE BAROM, HA TÉLI ÖRÖMÖKRE VÁGYSZ, MOST KÖSD FEL A GATYÁD" (ez most direkt az indexre olvasói levelet író faszparaszt okoskának)"

azt azér tegyük hozzá, hogy ez az esemény nem csak a "TE BAROM" kategóriás "bátor" sofőrt lepte meg, hanem a té magyar állam minden ilyesmivel foglalkozni hivatott szervét is, akármennyire is próbálod a teljes felelősséget a baromra tolni.

Nem, itt az egész államszervezet vizsázott le elégtelenre, bár inkább egyes alára.
Baszki, ma délelután melegítik a páncélost, hogy hamarosan el tudjanak indulni?
20 km-es dugóra simán ráengedi a forgalmat?
No way. Totális alkalmatlanság.

xclusiv 2013.03.15. 22:56:32

@Balt: "Nos: Pintér azt állítja, hogy tegnap kora délutántól kamionstopot hirdettek. Ez az állítás nyilván könnyen ellenőrizhető, ezért tegyük fel, hogy igazat mond."

Nem, ne tegyük fel, pintér hazudik.
pintér pl. azt is mondta, hogy a katasztrófavédelem tökéletesen működött csak az emberek voltak a hülyék.
Nos ha szó szerint nézzük akkor igaz, mert tényleg megvédték a katasztrófát, a maguk részéről semmit se tettek az elkerülésére. De ha ennek a szervezetnek a célját nézzük, akkor igazi epic fail...

Kamionstopról meg: tfh tényleg meghirdették tegnap délután: és akkor mi van? Hogy jut ez el a kamionsofőrhöz? Vagy neki éreznie kell pl. a vizeletén, hogy itten elrendeltek egy ilyet?
Nem, ilyen a világon nincsen, hogy azonnali kamionstop. Ez csak úgy működik, hogy a hatósági személy minden útjába kerülő kamionnak szól, hogy oda mész és ott vársz.
Mert ha nem, akkor van egy átfutási idő (szerintem 24, de minimum 12 óra), ami után ez életbe lép. De ugye ez belelóg a későbbi kamionstop-ba, tehát szarnak pofon kategória.

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 08:01:23

@cereal killer: nekem is belügymin volt a feladó és elhiheted, hogy nincs úgy benne a telefonomban (sőt, sehogy nincs benne)
ez egy központosított sms volt, vagy mi a szar.

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 08:19:04

@Balt: nem kell műszaki zár, elég az a kerek fehér tábla piros széllel
Ausztriában is csak egy tábla van, ha mégis bemész, majd tavasszal megtalál egy kirándulónak a kutyája
Sípályán is van olyan szakasz, hogy ki van táblázva: "bemehetsz öcsém, de ki nem hozunk".
Sajnos pár embernek meg kell ahhoz fagynia-halnia, hogy a többi megtanulja, hogy mi a dörgés.
A rettungsgasse se működik, elég sokat vezetek, ha dugóban kihúzódok a balsőből balra, csak néznek. 100-ból 1 tudja, hogy mit kell tenni balesetben.
De ez nem csak a vezetők hibája, Ausztriában 5 km-enként ki van plakátolva, itt meg talán még sehol sem láttam, hogy szét kell húzódni középről.
süti beállítások módosítása