Kemény idők

Ideológiáktól mentes gondolatok eszközökről, technikákról és minden másról azoknak, akik úgy érzik, hogy a szép jövő helyett kemény idők várnak ránk.

Közösségi média

Utolsó kommentek

Baljós jelek: kódolva van a világméretű elégedetlenség

2011.11.02. 16:54 Dr P(r)epper

A fiatalok globális foglalkoztatási válságának hosszabb távú súlyosbodására és az ebből fakadó kockázatokra hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a múlt héten kiadott jelentésében.

A fiatalok globális foglalkoztatottságában mutatkozó irányzatokat az idei évre aktualizáló dokumentum szerint a fejlett országokban a teljes tétlenséggel, illetve a bizonytalan idejű munkavégzéssel szembesülnek a fiatalok, míg a fejlődő országokban a tartós és nagyarányú szegénységgel, még ha van is munkájuk.

Az ILO arra figyelmeztet, hogy a válságévek nemcsak a munkanélküliségből, az alulfoglalkoztatottságból, illetve tartós tétlenségből eredő társadalmi diszkomfortérzést és szociális kockázatokat hordozzák, hanem hosszú távon a bérek csökkenését, valamint a fiatalok politikai és gazdasági rendszerek iránti bizalmatlanságát, továbbá ezek következményeit is.

A jelentés szerint 2008-ban és 2009-ben a munkanélküli fiatalok száma korábban példa nélküli módon 4,5 millióval nőtt világszerte. Az 1997-2007 közti évtizedben az átlagos éves növekedés nem érte el a százezret.

Az ILO rámutat, hogy a fiatalok "kollektív frusztráltsága" az egyik előidézője az idei tiltakozó mozgalmaknak világszerte. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza például, hogy Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, ahol a tiltakozó mozgalmak az idén több államban is a hatalmon levők bukásához vezettek, az elmúlt húsz évben átlagosan 25 százalékos volt a fiatalok körében a munkanélküliség.

A jelentésben szereplő adatok azt mutatják, hogy a 2009-es 75,8 milliós csúcsról 2010-re 75,1 millióra csökkent a fiatal munkanélküliek száma világszerte, és várhatóan az idén 74,6 millióra tovább csökken. Ugyanakkor az ILO szerint ez a látszólagos csökkenés sokkal inkább annak a következménye, hogy sokan visszalépnek a munkaerőpiacról - például eltartottként visszamenekülnek az oktatásba -, semmint annak, hogy nagyobb számban találnak állást. Ez különösen érvényes a fejlett országokra és az Európai Unió országaira - hangsúlyozza a szervezet.

Az ILO a fiatalok munkanélküliségének több jellegzetességére is rávilágít, egyebek között arra, a tartós - 12 hónapnál hosszabb ideje - munkanélküliek között sokkal nagyobb a fiatalok aránya. Az EU-ban Görögországban, Szlovákiában, Olaszországban vagy az Egyesült Királyságban a fiatal munkanélkülieknek idősebb társaikhoz képest 2-3-szoros esélyük van arra, hogy hosszabb távon sem találnak munkát. Jellegzetes az is, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás aránya Németországot kivéve az összes fejlett gazdaságban nőtt a fiatalok körében 2007-2010 között.

Forrás: MTI

 

Címkék: mti munkanélküliség globális

2 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kemenyidok.blog.hu/api/trackback/id/tr563348268

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bili a viharban 2011.11.03. 11:30:07

Izrael hamarosan megtámadhatja Iránt. Lakásépítéssel felel Izrael az egyoldalú palesztin lépésre. Kanada se támogatja tovább az UNESCO-t. Palesztin-szavazás: leállította az UNESCO támogatását az USA. Címek a hírekből. Vihar a biliben, vagy esetleg elsü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

internetszörfölő 2011.11.26. 02:52:08

Nagyon jó blog. Kár, hogy nincs új post egy ideje már. Remélem, folytatod.

Üdv

I

Squarell 2011.11.26. 13:09:13

@internetszörfölő: Köszönöm! Örülök, hogy tetszik. Hamarosan lesznek új posztok és a Facebook oldal is elkészül.
süti beállítások módosítása