Kemény idők

Ideológiáktól mentes gondolatok eszközökről, technikákról és minden másról azoknak, akik úgy érzik, hogy a szép jövő helyett kemény idők várnak ránk.

Közösségi média

Utolsó kommentek

15+1 dolog, ami aranyat ér majd a bajban

2011.09.30. 07:35 numizmata

A civilizáció számtalan olyan dologtól tett minket függővé, amelynek hiányát majd csak akkor fogjuk tapasztalni, amikor bekövetkezik a SHTF esemény, (shit hits the fan=sz*r csapódik a ventilátorba, A fordulat legalább az 1940-es évek óta használatos az angol szlengben. Jelentése kb.:"elkezdődnek a nehézségek"; "kitör a balhé", "durvulni kezd a helyzet", "kiborul a bili" stb.) bár a magam részéről egyszerűen csak összeomlásnak szoktam hívni a dolgot.

Az alábbi lista egy olyan helyzetre vonatkozó felsorolást tartalmaz, ahol az eddigi, kényelmes világ relatív gyorsan eltűnik. Ennek okai most nem kerülnek kifejtésre, de Dr P(r)epper kolléga már a bevezetőjében utalt a lehetséges alternatívákra.

Melyek azok a hétköznapi dolgok, amelyek rendkívül gyorsan fognak eltűnni a boltok polcairól, és a későbbiekben alapvetően hozzájárulnak majd a boldoguláshoz, túléléshez valamint kitűnő cserealapot biztosítanak majd?

A teljesség igénye nélkül, lássuk:

01. Aggregátor - Érdemes kicsit többet áldozni egy jobb minőségűre, azonban az üzemanyag tárolása, utánpótlása problémás lehet. A működésével járó zaj felkeltheti mások figyelmét.

02. Víztisztító berendezés – Nem a pár ezer forintos, mindenütt kapható konyhai eszközökre gondolok, a téma későbbi körbejárása tervbe van véve.

03. Víztároló edények – Víz tárolására alkalmas műanyagból készült, különböző méretű, zárható tartályok, palackok.

04. Tűzifa – Éghajlatunkon akár egy év is kellhet, amíg a frissen kivágott fa tüzelhető állapotúra szárad.

05. Tartós élelmiszer – NEM MIRELIT!!! A konzerveken túl szárítással, aszalással, füstöléssel, savanyítással készült termékek is.

06. Élvezeti cikkek – Tea, kávé, cigaretta, csokoládé, alkohol. Ezek elsőszámú szereplői lehetnek majd a cserekereskedelemnek.

07. Gáz/petróleum lámpa, elemlámpa – Plusz a hozzájuk tartozó nagy mennyiségű harisnya, kanóc, üzemanyag, elemek és tölthető akkumulátorok stb.

08. Fegyverek – Természetesen minden csak a legalitás határán belül, a törvényi szabályozás maximális figyelembevétele mellett.

09. Vitamin és ásványi anyag tabletták – A fokozott igénybevétel, nem megfelelő táplálkozás ellensúlyozására.

10. Kötszerek, elsősegélyláda – Patikából minimális összegért lehet steril kötszert, alapvető gyógyszereket venni, egyelőre...

11. Személyi higiénés cikkek – Toalett papír, fogkefe, zsebkendő, női higiénés termékek, szappan, pelenka stb.

12. Kerti kéziszerszámok – Egyszerű, de tartós és jó minőségűek a preferálandók.

13. Vetőmagok – Részesítsük előnyben a magyar fajtákat, melyek a mi környezeti adottságainkhoz alkalmazkodtak. A vetőmag nem lehet hibrid, különben nem szaporítható tovább!

14. Munkaruházat – Gumicsizma, kesztyű, esőkabát, bakancs.

15. Varró/javító készlet – Cérna, tű, olló, patent, gomb, biztostű, csatok, hevederek.

+1. Egyszerű játékok – Kártya, sakk, dobókocka stb.

A fenti lista általános, nem minden esetben 100%-os igazságokat tartalmaz éppen azért, mert nincs is kellően körülhatárolva a bekövetkezett esemény, inkább támpontként kezelendő.

Természetesen az első és legfontosabb, – és itt abszolút mindegy, hogy globális vagy éppen személyes túlélési szituációról beszélünk – hogy a felszerelés csak másodlagos jelentőségű, mert minden az agyban dől el. Szeretnénk-e (túl)élni avagy sem....

Címkék: apokalipszis összeomlás felkészülés shtf

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kemenyidok.blog.hu/api/trackback/id/tr43263168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

charlie 2011.11.21. 13:49:08

Tűzgyújtó szerszám: öngyújtó, gyufa, tűzkő (tartóssági sorrendben)

És a legfontosabb, tudás. Hiába van meg minden eszköz, ha nem tudod, hogy pl. mit lehet az erdőbe megenni vagy sem, stb.

charlie 2011.11.21. 13:50:26

ja, meg az iránytű természetesen (vagy felhúzós óra)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.11.21. 15:39:12

És ezek fele teljesen használhatatlan azok számára, akik városban élnek. Azoknak nem az lesz a gondjuk, hogy tudnak-e kapálni, hanem hogy HOL A PÖCSBEN? :)

paradoomer · http://paradoomer.blogspot.com/ 2012.01.06. 12:47:46

A túlélés legelső feltételének a közösséget látom. Emberek kellenek, akikben kétely nélkül meg lehet bízni és akikkel lehet együttműködni a bajban is. Ebből a fajtából már nincs sok, de legalább néhányra jó rátalálni...

numizmata 2012.01.06. 15:52:46

@paradoomer: Abszolút egyetértünk. Ezért is veszélyes játék a társadalom atomizálása.

numizmata 2012.01.08. 08:44:23

@Zka: Nem mindenki városban lakik, sőt! Aki kertes, családi házban él elgondolkodhat, hogy minek van jobb íze, a kerti medencének vagy a saját terménynek.

muhi 2013.01.07. 11:33:07

@paradoome, numizmata:
a felkészültség és a közösségben gondolkodás nem egymást kizáró tényezők. Nyilván fontos az összezárás, együttműködés a bajban, de az eszköz- és nyersanyaghiány éppen ezt az együttműködést tudja gátolni hatékonyan.

- Mivel kívántok nélkülöző csoportunk fenntartásához hozzájárulni?

- Hoztunk hat éhes szájat és a ruhát, ami rajtunk van.

- Jaj de jó, persze, gyertek csak.

Liquid_Night 2013.02.11. 18:46:51

"06. Élvezeti cikkek – Tea, kávé, cigaretta, csokoládé, alkohol. Ezek elsőszámú szereplői lehetnek majd a cserekereskedelemnek."

Balga módon pont erre nem gondoltam volna annál a kérdésnél, hogy egy esetleges monetáris összeomlás után miből lehet értékes "valuta". Törtarany értékű ütöttkopott ékszerekre gondoltam - pedig nem is olyan rég néhány környékbeli országban a nyugati cigi és a nyugati szesz annyira kedvelt volt mint a dollár:) + a börtönökben is cigiben (meg nyugtatóban, bent aranyat ér drogként) mérnek mindent...ennyit a fotelfilózás buktatóiról.

Apropó gyógyszerek, eü: méltatlanul mellőzött téma. Bármilyen SHTF szituációban, ahol nincs élelmiszer vagy víz, számítani lehet az egészségügy összeomlására is. Valószínűleg a háziorvosok sem lesznek olyan elérhetők mint ma, és ha igen, akkor sem mondjuk egy kezdődő légúti fertőzéssel foglalkoznak majd. Pedig egy tüdőgyulladást, vagy épp mezei hörghurutot, megfázást könnyű összeszedni, és az is hetekig ki tud ütni. Nem beszélve arról hogy ellátás és pihenés nélkül csak roszabb lesz, és válsághelyzetben vsz. nem ágynyugalomban fogjuk a napot tölteni.
Így a ma pár ezer forintos, és minden gyógyszertárban kapható antibiotikumokat akár a fegyverek mellé is tehetjük fontossági, vagy értéksorrendben, bár ezek vénykötelesek. Mindenesetre pár csomaggal több fájdalom- és lázcsillapító, vagy épp C vitamin ma nem pénz...

Amúgy...ami a legősibb eszköze a cserekereskedelemnek, nem tudom, mennyire mondok közhelyet: a só:) Ami alapvető kellék, s épp úgy hiánybetegséget okoz ha nincs, mint a C-vitamin.

cereal killer 2013.02.11. 19:12:48

@Liquid_Night: Üdv a Paranoidok közt! Olvastam egy tanulmányt, hogy mekkora átverés és üzlet agyógyszergyártóknak a gyógyszerek lejárati ideje. Több évtizede lejárt gyógyszereket vizsgáltak és a hatóanyagtartalmuk még mindig 80-90% körül volt. Ha megtalálom a tanulmányt és lesz időm lefordítani akkor írok róla bővebben.

A só pedig a cukorral és az ecettel közösen egy hosszútávú szituációban vagy egy back to the nature esetben az élelem tartósításához is elengedhetetlen kellékek. Szerencsére mind a három alapanyagot romlásveszély nélkül tárolhatjuk az örökkévalóságig. Az alkohollal egyetemben :-)

Liquid_Night 2013.02.11. 20:03:40

@cereal killer: Szia, köszönöm. Jó itt lenni, pár éve alkalmanként belecsapok a témába, mint ahogy a sportba meg a túrázásba is. Akkor még pár hardcore youtube-er, meg néhány markánsabb fórum volt, amit mezei netesként találtam, de azóta persze nagyot fordult a világ. Valahol öröm, hogy ma már vállalható hobbi lesz lassan a "Paranoiából" (USA-ban néha már lifestyle-ként beszélnek róla főműsoridőben). Igazából ilyen időkben szerintem lélekemelő a tudat, hogy teszünk valamit saját erőnkkel a (hogy mondjuk) boldogulásunkért...

Gyógyszerek szavatossági idejénél talán hasonló lehet az eset, mint a lőszerekénél. Ma is van példa a piacon 60-as, 70-es években gyártott, rég leselejtezett lőszerekre innét "keletről" (amerikaiak szeretik dömpingáron ellődözni a pár száz dolláros játszós AK-ikból, no comment), és túlnyomórészt működnek is, de gondolom senki se bízná rá az életét (amíg van jobb, ha meg már rég nincs, akkor minden más).

Liquid_Night 2013.02.11. 20:12:29

+

Amúgy ezt a csatornát merem ajánlani eü. témában, nővér prepper hölgy...beszél járványügytől kezdve harci gázokon át az esetlegesen széteső civilizációban megszokott medikációjú tömegek elvonási tünetein át mindenről ami szóba jöhet, érthetően, de profin. (ha szabad linkelni)

www.youtube.com/user/ThePatriotNurse

numizmata 2013.02.12. 11:53:51

@Liquid_Night: az említett surplus lőszerek egyébként teljesen jól használhatóak, ugyanis gyárilag légmentes konzervdobozba vannak beforrasztva így sok környezeti hatás nem érheti őket. Ideális prepper cucc lehetne itthon is :(

sebek 2013.08.22. 11:30:31

ami elengedhetetlen lenne szerintem ilyen esetekben az a kötél. mai polyamide kötelek bírnak 2tonnát, és a húzó, feszítőrendszerektől kezdve a beereszkedésen túl (pár apró + eszközzel megtoldva) végtelensok jóra fel lehet használni, 60m kb 4,2kg de 60 méter arra elég hogy két faközé kifeszítsd és annyiszor körültekerd rajta hogy egy kis csövet képzel magadnak amibe befekszel egy hálózsákkal és annyi. szóval 60m az sok.

Void Bunkoid 2017.05.18. 16:37:08

Későn szólok hozzá, de szerintem egy akármilyen katasztrófahelyzetben leginkább preppernek lenni a legveszélyesebb. Sőt, ELŐTTE meg méginkább, főleg ha büszkén hangoztatod is.

Ugyanis ha a környékeden megtudják, hogy te ilyesmikkel foglalkozol, te leszel katasztrófahelyzet esetén a környék gyógyszer/kötszer/kaja/fegyver-fellegvára, és MINDENKINEK erre fog fájni a foga.

Márpedig hiába tárazol be ezermillió lőszerrel, ha csak egyeslövésre képes fegyvered van, és egyszerre átvetődik a kerítéseden harminc éhes, dühös, elszánt "zombi", akkor akármennyire is ügyes vagy, abból legalább húsz-huszonkettő el fog érni téged. Ha netán a lelőttek között a húszból valamelyiknek akad rokona/barátja, akkor biztosra veheted, hogy gondoskodni fog arról, hogy élve és ordítve nézhesd végig, ahogy rántottát süt a tökeidből a saját udvarodon.